Amikor először hazavitte a Bibliát, leragasztotta a fedlapot. Titokban kellett tartania. Tisztában volt vele, milyen kockázatos, ha egy iraki muzulmán Bibliát birtokol, milyen veszélyt hordoz, ha a titka kiderül. De hamarosan még merészebb lépésre szánta el magát: döntött Krisztus követése mellett.
Jézus békessége
Amikor először olvasta a Bibliát, zokogott. “A Bibliából először a Máté 5-öt olvastam az anyanyelvemen, a Hegyi beszédet. Elsírtam magamat azokon a gyönyörű mondásokon. Jézus szavai békességet teremtettek a szívemben” – emlékszik vissza. Ez az a békesség volt, amire olyan régóta vágyott. Jaszin ugyan muzulmán családban nőtt fel, de soha nem volt boldog. “Felnőttkoromig követtem az iszlám törvényeit, jártam a mecsetbe, de soha nem éreztem magam jól. Elmentem a mecsetbe, követtem a vallási előírásokat, de elsősorban a barátaim kedvéért tettem. Nem azért, mert hittem benne, nem igazán hittem az iszlámban. Ez csak szokás volt, nem valódi istentisztelet.”
Rengeteg kérdés merült fel benne. “Sokszor vitáztam Istennel. Azt mondtam neki: ‘Ha létezel, én nem akarok bűnben élni, veled akarok élni. Kérlek, jelentsd ki magadat nekem.’” De nem jött válasz a kétségbeesett kiáltásra. Abbahagyta a mecset látogatását, és a barátok érdeklődését azzal hárította el, hogy a munka miatt nagyon elfoglalt. Válaszokra várva imádkozott továbbra is. És egyszer csak nem várt módon kapott választ: álomban.
Csodálatos álom
“Álmomban azt láttam, hogy valaki jön felém. Nem tudom elmondani, milyen gyönyörűen nézett ki. Hosszú haja volt, egy sál volt a fején. Olyan szép volt, hogy nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Rátette a kezét a fejemre, és ezt mondta: ’Te szeretett gyermekem vagy. Ez az út, kövess engem.’”
Az egyik muzulmán barátja szerint az álom az ördögtől volt, ne gondoljon rá többet. De Jaszin nem tudta elfogadni, hogy az ördög válaszolt volna. Eldöntötte, megkérdezi egy falubeli keresztény barátját. Ez a barát megerősítette: “Isten jelentette ki magát neked.” Elment egy helyi lelkipásztorhoz, aki az iszlámról tért át. Ekkor olvasott először Bibliát, és Jézus szavai átformálták. Több kérdést feltett, és elment egy összejövetelre, amit az Open Doors helyi munkatársai szerveztek. Jaszin meghozta az életét megváltoztató döntést: Krisztust fogja követni.
Jaszin megváltozott
Jaszin titokban olvasta a Bibliát: biztonságosabb volt új hitét eltitkolni. Először nem merte elmondani a feleségének, Narának*, hogy áttért a kereszténységre. Öt hónap után elárulta titkát, és Nara elborzadt. “Hogy voltál képes ilyen könyvet a házunkba hozni?” – kérdezte, amikor meglátta a Bibliát. Unszolta, hogy térjen vissza az iszlámra, de Jaszin megkérdezte: “Mit szeretnél jobban? Azt az erőszakos embert, aki azelőtt voltam, vagy azt az alázatost, akivé az új hitem által váltam?“ Jaszin megváltozott a hónapok alatt, amióta Jézussal találkozott. “Azelőtt nagyon erőszakos voltam a családtagjaimmal, de Jézus azt mondta, szolgáljunk. Így elkezdtem a családomat szolgálni.”
Nara és a gyerekek látták a hatalmas változást Jaszin életében, ezért úgy határoztak, hogy nem teszik szóvá a bibliaolvasást. De ez nem mindenki esetében volt így. Jaszin nem tudta magában tartani rendkívüli felismerését. Beszélt a jó hírről olyanoknak, akikről feltételezte, hogy nyitottak lesznek rá. Ez kockázatos döntésnek bizonyult.
Erőszak és halálos fenyegetések
“A falubeliek legtöbbje még mindig nem tudja, hogy keresztény lettem. De akik felé evangélizáltam, azok tudják. Egyik nap átjött látogatóba a bátyám. A mullah (iszlám vallási vezető) azt mondta neki, hogy Bibliákat osztogatok, és próbálja megakadályozni.” A bátyja rátámadt, többször is. “Többször próbált megölni. Egyszer betörte az orromat” – meséli Jaszin. A többiek is elkezdték őt zaklatni a közösségben. “Fenyegető levelet kaptam. Röviden az volt benne: ‘Ha nem hagysz fel a keresztény hittel, megölünk.’” Ez a fenyegetés majdnem valóra vált, amikor valaki gyújtóbombát dobott a házára, de szerencsére az épület nem égett le. Az üldözések ellenére Jaszin hite erős maradt. Magas árat fizetett a hitéért, és amiért elszántan hirdette az evangéliumot, de biztos benne, hogy megéri.
A család hitre jut
Idővel a sok imádság hatására a felesége és a gyermekei is Jézus követőivé váltak. “A lányom mesterszakos az egyetemen, és most is evangélizál, hirdeti az örömhírt az embereknek, ahogy én és a fiam is. Isten megáldotta a családunkat.” Jaszin boldog, amiért a családja is megosztja a hitet. De az ő döntésüknek is ára van. A fia és lánya még házasság előtt áll, és rögtön hitetlennek bélyegzik őket, amint kiderül új hitük. “Annyiszor kiáltok a családomért, tényleg üldözik őket. De Istennek hála, mindkét gyerekem elégedett. Hiszem, hogy aki hűséges a próbákban, nagyszerű helyet kap Isten országában.”
A megtérésnek anyagi hatása is van. Jaszinnak be kellett zárnia az üzletét, mivel az emberek nem akartak „hitetlen”-től vásárolni. Senki nem akarja állandó munkaerőként alkalmazni a hite miatt. Jelenleg alkalmi munkában pásztorkodik, mások bárányait legelteti napszámosként.
Az üldözés folytatódik, de nincs más út
A Jaszinhoz hasonló hívők mindig veszélyekkel szembesülnek, amikor lelepleződik, hogy az evangéliumot másokkal is meg akarják osztani. “Az üldözés folytatódik, de nincs más út, mindenemet Istennek akarom adni. Jézus feláldozta magát értem, megverték és meghalt a kereszten. Azért tette mindezt, hogy engem megváltson. Nem fogom őt megtagadni vagy elhagyni.” Jaszin kis szünet után hozzáteszi: “Természetesen nagyon nehéz volt, és most is az. Úgy érzem magam, mint bárány a farkasok közt: az emberek nem jól bánnak velünk.”
Isteni küldetés
Jaszin meg van róla győződve, hogy Isten arra hívta el, hogy maradjon a közösségében, és annak ellenére hirdesse az embereknek az új élet titkát, hogy a bátyja és más falubeliek fenyegetik. “Többször próbáltam elhagyni a falut, de Isten mindig a szívemre helyezte, hogy maradjak. Tudom, hogy itt akar engem használni. Tudom, hogy Isten megbízott, hogy az örömhírt elvigyem a falumba.” Jaszin még azoknál is látja az igehirdetés gyümölcseit, akik egykor üldözték. “Ketten a faluból nemrég tértek meg, és járnak velem a gyülekezetbe. Ők ketten azelőtt sértegettek.”
Támogasd Jaszint
Jaszin azoknak a hívőknek a hosszú sorában áll, akik rendkívüli kockázatokat vállalnak, és ismerik az evangélium árát. Ez a bátor hit jellemzi az Open Doorst, amióta Brother Andrew 1955-ben elkezdett Bibliákat csempészni a kommunista Kelet-Európába. Hetven évvel később a Bibliák még mindig megváltoztatnak olyan életeket, mint amilyen Jasziné és azoké, akik felé olyan helyeken szolgál, ahol veszélyes Isten igéjét hirdetni. “Kérlek, imádkozzatok értem, mert hiszek az ima erejében” – üzeni Jaszin.
Imádkozzunk
*a neveket biztonsági okokból megváltoztattuk
Több információ Irakról: https://www.opendoorsmagyarorszag.org/hu-HU/uldoztetes/orszagok/irak/
Képaláírás: Jaszin eltakarja Bibliáját, nehogy lelepleződjön