Milyen formát ölt az üldözés Laoszban?
Az Open Doors 2024-es jelentési időszaka megdöbbentő eseménnyel kezdődött a laoszi keresztények számára: 2022. októberében meggyilkoltak egy lelkészt. Ebben az évben a megelőzőhöz képest országszerte sokkal gyakoribbá vált az erőszak. A növekedés megdöbbentő mértékű, noha gyakori a fizikai fenyegetés. Keresztényeket űztek el közösségükből, házakat romboltak le, Krisztus követőinek nagyon sokat kellett elszenvedniük Jézus nevéért.
A nagyobb mértékű erőszak a laoszi hívők által tapasztalt általános nyomásnál is nagyobbnak bizonyul. Az ország egyes részein a helyi kommunista vezetők szigorúan ellenőrzik a vallási tevékenységeket. Ezeken a területeken a helyi hatóságok házi gyülekezeteket zártak be egyházi vezetők beszámolói szerint. Az ilyen összejövetelek megfigyelőrendszerrel kénytelenek működni, és gyakorlatilag illegálisak. A fenyegetések azonban még a bejegyzett gyülekezetek esetében is valósak. Folyamatosan ellenőrzik őket, és becslések szerint Laoszban a bejegyzett evangelikál gyülekezetek 75%-a magánszemélyek otthonaiban kényszerül istentiszteletet tartani. Ezeket a hatóságok illegálisnak tartják, mivel ilyen összejövetelekre csak hivatalosan engedélyezett vallási célú épületekben van lehetőség. Sok bejegyzetlen házi gyülekezet jön össze bejegyzett egyházak épületeiben.
A keresztény hitre térők más szempontból is sebezhetők. Helyi közösségük árulóknak tekinti őket, akik megharagították a szellemeket. Az áttérők családjuk, illetve a helyi hatóságok részéről nyomásra és erőszakra számíthatnak. Előfordulhat, hogy a megdühödött családok feltüzelik a közösség tagjait, akik elűzik otthonukból és falujukból a megtérteket.
Kiket fenyeget leginkább az üldözés?
Az országban a más vallásról keresztény hitre térők szenvednek leginkább, mivel úgy gondolják róluk, hogy elárulták közösségüket. Az egyházi vezetők gyakran válnak erőszak áldozataivá Laosz egyes részein. Ezenkívül a legtöbb bántalmazást és erőszakot a gyorsan növekvő és evangelizáló gyülekezetek szenvedik el.
Ismerd meg "Maixayt"
"Amikor hallom, hogy valakit üldöznek, azonnal odamegyek, mert nem akarom, hogy feladja Istenbe vetett hitét. Attól tartok, hogy ezek a testvéreim elhagyják Istent, ami nagyon elbátortalanítana. Amennyire csak tudok, gyakorlati segítséget nyújtok nekik: ruhát, átmeneti szállást vagy élelmet. Megkérdezem, mire van szükségük, legyen az gyakorlati, lelki, erkölcsi jellegű. Majd megbeszélem ezt a gyülekezetemmel és az olyan hasonló érzelmű emberekkel, mint az Open Doors munkatársai, hogy segíthessek ezeknek a hívőknek. Szívemen hordom barátainkat, az üldözött hívőket."
Maixay laoszi hívő
Mi változott tavaly óta?
A jelentési időszakban Laoszban erősödött az erőszak, ami miatt az ország feljebb ugrott az üldözési rangsorban. Már a legelején történt egy megdöbbentő gyilkosság, és a támadások 2023-ban is folytatódtak. A keresztények nap mint nap bántalmazásnak, hátrányos megkülönböztetésnek, támadásoknak és hatósági rajtaütéseknek vannak kitéve. A megtérőket otthonuk elvesztése, családjuk és közösségük kiközösítése fenyegeti. Ez az év jól mutatja, mennyire veszélyes ez a délkelet-ázsiai ország a keresztények számára.
Hogyan segít az Open Doors a laoszi keresztényeknek?
Az Open Doors helyi munkatársai keresztény irodalommal, vezető- és tanítványképzéssel, társadalmi-gazdasági fejlesztési programokkal, érdekképviseleti támogatással és sürgősségi segéllyel erősítik az üldözött hívőket Laoszban.
Hogyan imádkozhatunk Laoszért?
- Imádkozzunk a keresztényekért és különösen az egyházi vezetőkért, akiket a kommunista hatóságok szigorúan megfigyelnek. Kérjük Istent, adjon nekik bölcsességet és bátorságot.
- Imádkozzunk azokért a hívőkért, akiket Jézusba vetett hitük miatt kitaszítottak vidéki közösségükből. Imádkozzunk, hogy Isten vigasztalja meg őket.
- Kérjük az Urat, hogy védje meg a nem bejegyzett gyülekezeteket. Kérjük, tegye lehetővé, hogy ezek a közösségek továbbra is tudjanak találkozni, és befogadják mindazokat, akik Jézust követik.
Mennyei Atyánk, megszakad a szívünk a rengeteg erőszak miatt, amelyet laoszi testvéreink elszenvedtek. Együtt gyászolunk mindazokkal, akik elveszítették szeretteiket, vagy akiket pusztán Krisztus követése miatt bebörtönöztek, illetve a helyi közösség gyűlöletét kell elviselniük. Kérjük, legyél népeddel, és vigasztald meg őket. Kérünk, adj nekik békességet, és légy segítségükre. Jézus nevében, ámen.